Gerinctorna

 

Renner Monika vagyok. Testnevelő tanár, edző és gerinctorna oktató. Imádok a vendégeimmel foglalkozni, csodás ahogy együtt fedezzük fel adottságainkat, fej-lesztjük készségeinket, erősödünk, lazábbak leszünk, alakul a testünk, lelkünk és nagyszerű ahogy a csoportjaim is igazi kedves közösséggé válnak.

A kellemes, nem túl megterhelő foglalkozásokon szépen, lassan mindenki kibontakozik, mint egy kis virág. A jógából, Pilates-ből és gyógytornából hozott elemek gyakorlása közben erősödnek az izmaink, hajlékonyabbá válik a testünk, szebb lesz a tartásunk és jobb a közérzetünk. Relaxáló, pihentető, nyújtó részek teszik teljessé a felüdülést.

Az erősítő feladatok hatására fokozódik az önbizalmunk, még szebbnek, feszesebbnek, nőiesebbnek látjuk testünket, nagyon kellemes lesz a kisugárzásunk, melyet először a barátságos csoport majd később tágabb környezetünk is pozitívan visszatükröz, megerősít. Így még vonzóbb, könyebb lesz a mozgás, örömtelibbé válik egy-egy „szeánsz”, ahogy jó néhányan a foglalkozásaimat nevezik.

És valóban gyakran élek át varázslatot egy-egy gerinctornán, az áradó szeretetet ami vendégeimet jellemzi, az örömet, ahogyan megtapasztalják, hogyan ügyesednek, hogyan tudják egyre jobban uralni a testüket, hogyan lesz így egyre nagyobb az önbizalmuk, szebb a ragyogásuk. Öröm nézni, együtt dolgozni vendégeimmel, az óra végi feltöltődött állapotukat látva érzem, hogy a megfelelő törődést kapták. 

Mondanom sem kell, hogy a mai rohanó korban mekkora szükségünk van egy ilyesfajta feltöltődésre, lelassulásra, befelé fordulásra, barátságos társaságban tartózkodásra és a sok pozitív visszajelzésre. Egész napunk lótással-futással telik, sokszor barátságtalan környezetben az idő  rabságában. Az első lépés arra, hogy családunk, gyermekeink életét szebbé tudjuk varázsolni, ha törődünk magunkkal is, időt szánunk a feltöltődésre, ha barátságos környezetben mozgunk. Akkor bőven lesz energiánk, hogy adni is tudjunk. Környezetünk, családunk pedig érezni fogja a változást és hálásan fogadja törődésünk.

Akkor hát szeánszra fel! Várlak benneteket szeretettel.

 

Renner Monika

Testnevelő tanár, edző, gerinctorna oktató

 

Információ / Bejelentkezés:

Email: info@novarazsolomuhely.hu

Online Bejelentkezés